A legnagyobb Hannah Montana és Miley Cyrus fanook :)

Remélem hogy tetszik..:)


 

Karrier

Az első szerepe 2003-ban volt, apja mellett játszott a Doki c. tv sorozatban. Még abban az évben a mozivásznon debütált a Big Fish (Nagy Hal) című filmben amiben Ruthie-t alakította. Majd Rhonda Vincent 'If Heartaches have Wings' klippjében szerepelt. Szerepelt a Colgate Country Showdown-ban, édesapjával Billy Ray Cyrus-szal. Még csak 12 éves volt, amikor először énekelt apukájával a színpadon.
Aztán jött a nagy áttörés, a Hannah Montana.
2006. június 22-én élő koncertet adott, a floridai Disney World-ben, Hannah Montanaként, majd a The Cheetah Girls nevű trióval indult koncertkörútra.
2006. október 24-én megjelent a Hannah Montana soundtrack-je, ami több hétig vezette a különböző zenei listákat.
2007. június 26-án megjelent a következő lemez, mely a Hannah Montana 2: Meet Miley Cyrus nevet viseli. Erre az albumra Miley nyolc dalt is írt.
A Disney piacra dobott Hannah Montana ruhákat, és kiegészítőket, amiknek a tervezésében Cyrus is közreműködött. Szerinte ezek nem nevetséges jelmezek lettek, hanem olyan ruhák, amiket Hannah és a barátai is szívesen hordanak.
2007. okt. 18-án indult útjára a Best of Both Worlds Tour, St. Louis, Missouriból, és 2008. jan. 9-én New Yorkban ért véget.
2007 december 17-én debütált első önálló klippje, a Start All Over.
Első önálló albuma 2008 július 22-én jelent meg Breakout címmel, ami Miley elmondása szerint megmutatja az igazi érzéseit a zene iránt.
2009-ben a Bolt c. animációs filmje a Golden Globe-on és az Oscaron is jelölt volt. 2009 március elején jelent meg életrajzi könyve 'Miles To Go' címmel.
Áprilisban debütált a mozikban a Hannah Montana: The Movie c. film, ami már az első hétvégén hatalmas kasszasiker lett.
Nemrég fejezte be a Hannah Montana harmadik évadjának forgatásait, de a Disney felajánlotta a negyedik évadot is, így nemsokára folytatják a felvételeket.
Június elején 2 hónapra Savannah-ba utazott, hogy leforgassa új filmjét a The Last Songot, ami 2010-ben kerül a mozikba.
Augusztusban került az amerikai Walmart üzletek polcaira Miley és Max Azria közös ruhakollekciója. Ennek alkalmából jelent meg augusztus 31-én a The Time of Our Lives című kislemez 7 dallal. A lemezt kizárólag az amerikai Walmart forgalmazza.
Szeptember 14-én indult turnézni a Metro Station-nel az USA-ban. A turné neve "Wonder World" és az év végén Angliában is fellépnek.

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 3
Heti: 41
Havi: 189
Össz.: 25 789

Látogatottság növelés
Oldal: Karrier
A legnagyobb Hannah Montana és Miley Cyrus fanook :) - © 2008 - 2024 - hmfanook.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »